A szertartásos teaivás a távol-keleti termőhelyeken terjedt el először, s vált a mindennapok elengedhetetlen részévé. Joggal beszélhetünk szertartásról, hiszen a teaivás nem csupán szomjoltásra való, hanem néhány perc elmélkedésre, lazításra, elmélyülésre is.
A tibeti tea világhírű. Minden szerencsés utazó, aki arra jár és megízleli, egybehangzóan állítja, hogy a szertartás hatására egy másik dimenzióba nyer bepillantást. Sokak véleménye szerint a teakészítés módja igen bonyolult Tibetben.
A teát, egy a konyha közepén elhelyezett, dupla falú, sárból készült tűzhelyen főzik. A tűzhely akkora, hogy elférjen rajta két nagy teafőző edény. Mivel kevés fa áll rendelkezésükre, tüzelőként leggyakrabban száraz jaktrágyát használnak. Ezt előzőleg pogácsává gyúrva a ház falára tapasztják, ahol kiszárad és egyben szigetel.
Tibetben a teát többféleképpen is fogyasztják: magában, sóval, vajjal vagy campával (árpaliszt), de mindig melegen. A teát campával nem is annyira a szomjúság, mint inkább az éhség enyhítésére fogyasztják. Annyi campát tesznek a teába, amennyi képes azt teljesen fölinni. Az elegyítésre előbb a mutató, aztán a mutató és a középső, végül a középső három ujjukat használják. A keverés mindig egy, a Jó Irányba történik, ami megegyezik a Nap járásával. Ha már tökéletesen felszívta a campa a teát, golyókká gyúrják és megeszik.
Ide kattintva megnézhet néhány kisfilmet, melyeket nálunk, a Potala Teapalotában készített a TV Paprika, amikor a Tea sztori című sorozat Tibetről szóló epizódját forgatta.
Japán
Japánban a teaszertartásra legalább öt, legfeljebb hét főt lehet meghívni. A vendégek érkezéskor felkészülnek a ceremóniára, majd a teamester jelzésére halk léptekkel, mélyen meghajolva belépnek a teaházba. A teamester egy bambuszseprűvel a teáscsészébe sepri a teafüvet. Az italt három lassú korttyal kell felhörpinteni. Ezt halk beszélgetés követi a teáról. A vendégek a teamester jelzésére távoznak.
Kína
Kínában a tea ideje szintén közösségi élmény. A teaházakban teázás közben dalokat és költeményeket is szabad előadni.
Marokkó
A berberek évszázadok óta isszák a kínai zöld teát mentával. Bármikor, bármilyen alkalommal ezt kínálják, mosolyogva barátnak és idegennek egyaránt. A teázás szertartása a legendás marokkói vendéglátás része.
A ház ura elhelyezkedik a füstölgő szamovár és a két teázó asztalka előtt. Forró vízzel kiöblíti a teáskannákat, mindegyikbe tesz két-három kiskanálnyi zöld teát, ráönt egy fél pohár forró vizet, ízlés szerint cukordarabokat ad hozzá, majd a még mindig forrásban lévő vízből teletölti a kannákat. Néhány perc múlva az így elkészített italt megkeveri egy kanállal, megkóstolja, aztán egyszerre a két kannából csorgatva a teát, félig tölti a poharakat.
Az első főzet a legízletesebb. Ha igazán kiváló teából készítették, akkor menta nélkül isszák. Mialatt a vendégek ízlelgetik, értékelik az első pohár teát, a házigazda hozzálát a második forrázat előállításához.
Ezúttal egy jó marék, szárával együtt szedett, friss mentát morzsolgat a kannába, majd egy-egy kiskanálnyi új teát is tesz a régi keverékhez. Hozzáadja a szokásos cukoradagot és a forró vizet is, majd lefedi. Pár perc múlva felkavarja és megkóstolja a főzetet. Természetesen ilyenkor még sohase találja elég jónak! Ezt így kívánja a vendége iránti figyelem és udvariasság is. Többszöri kóstolgatás után, mindkét kezében egy-egy kannát tartva tölti tele vendégei poharát. A harmadik főzethez már erősebb aromás fűszereket (fehér üröm, vasfű, majoránna, bazsalikom, narancsvirág) is hozzákevernek.
